A családjogi tartás rendszere a rokontartás általános és a
kiskorú, valamint a továbbtanuló nagykorú gyermek tartására vonatkozó különös szabályok
mentén rendelkezik a családtagok egymás iránt tanúsítandó felelős magatartásáról
és támogatási kötelezettségükről.
A házasság felbontása során felmerülő járulékos
kérdések körében a teljesség igénye nélkül, de külön-külön, a jogosulti és
kötelezetti oldal mentén érdemes bemutatni a kiskorú gyermek tartására, illetve
a továbbtanuló nagykorú gyermek tartására vonatkozó feltétel- és szabályrendszert.
A kiskorú gyermek tartása során a rokontartástás közös
szabályait a kiskorú gyermek tartására vonatkozó eltérésekkel kell figyelembe
venni. A kiskorú gyermek helyzetének specialitása, hogy a tartásra való
rászorultságát vélelmezni kell, továbbá ez utóbbi a nagykorúság betöltését
követően, a középiskolai tanulmányokat folytató gyermek húsz éves koráig
érvényesül.
A kiskorú gyermek tartásra jogosultságával szemben a
szülő tartási kötelezettsége áll, amit a szülő a saját szükséges tartásának
korlátozásával is teljesíteni köteles. Ez alól kivételt képez az a helyzet,
amikor a gyermek indokolt szükségleteit munkával szerzett keresménye, vagyonának
jövedelme fedezi, vagy a gyermeknek tartásra kötelezhető más egyenesági rokona
van.
A gyermektartásdíj teljesítése során a gyermeket gondozó szülő a tartást természetben, a különélő szülő elsősorban pénzben teljesíti. Ez a szabály akkor is irányadó lesz, ha a gyermek az egyik szülő háztartásában él, de ugyanő a tartásáról nem gondoskodik.
A tartási kötelezettség teljesítése során a gyermek
indokolt szükségleteit kell figyelembe venni, ami magába foglalja a
megélhetéséhez, egészségügyi ellátásához, neveléséhez és taníttatásához
szükséges rendszeres kiadásokat. Ha a gyermek érdekében olyan rendkívüli kiadás
szükséges, amelynek fedezését a tartásdíj kellő előrelátás mellett sem
biztosítja, a tartásra kötelezett e rendkívüli kiadás arányos részét is köteles
megtéríteni.
A gyermektartásdíj összegszerű pénzbeli meghatározása
során a gyermek indokolt szükségletei mellett figyelembe kell venni:
Minden esetben érdemes ügyvédi támogatást igénybe venni, legyen szó akár jogi tanácsadásról, peren kívüli egyeztetésről, vagy jogi képviselet ellátásáról.
Folyamatban lévő válóper vagy egy lehetséges válás miatt konzultálna ügyvéddel.
Ügyvéd irányítása és szakmai támogatása mellett kerül sor a kialakult jogvita közös és a felek számára elfogadható módon történő rendezésére.
Az ügyfél jogi érdekeinek peres eljárásban történő hatékony érvényesítése.
A nagykorú gyermek tartása során a rokontartás közös
és a kiskorú gyermek tartására vonatkozó szabályokat is figyelembe kell venni. Ebben
az esetben egy nagykorú, munkaképes, de továbbtanuló gyermek a rászorultsági
vélelem esetén kívül is jogosult lehet a tartásra, ha szükséges tanulmányai
indokolt időn belüli folytatása érdekében arra rászorul és amennyiben a gyermek
a szülőt a továbbtanulási szándékáról késedelem nélkül tájékoztatta.
Továbbtanulás körében tanulmánynak minősül:
Ahogy a kiskorú gyermek tartása esetében, úgy a továbbtanuló nagykorú gyermek tartása során is létezik egy felső korhatár. A szülő a huszonötödik életévét betöltött, továbbtanuló gyermekének tartására csak rendkívül indokolt esetben kötelezhető.
A tartásdíj mértékének meghatározása során a továbbtanuló gyermek indokolt szükségletei mellett
Különbség, hogy tartás teljesítése kötelezett szülő kérelmére a továbbtanuló nagykorú gyermek tanulmányai végzésének fennállásáról vagy megszűnéséről a tanulmányokat biztosító intézmény köteles a kötelezett szülőt tájékoztatni, továbbá nem kötelezhető a szülő a továbbtanuló nagykorú gyermek tartására, ha:
A honlapot Dr. Szépvizi Dávid Ferenc, a Budapesti Ügyvédi Kamaránál 36073787 számon bejegyzett egyéni ügyvédje tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó szabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt megtalálhatóak a Magyar Ügyvédi Kamara honlapján.
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.